Már napok óta a fejemben volt, hogy elfelejtettem egy lényeges dolgot leírni. Megcsináltam Mebarak WordPress blog-design sablonját :) Azt hiszem majd szabadnapokon, ha már nem kell más projecten dolgozni, akkor ideje lenne a sajátommal is foglalkozni egy keveset.

Érintőképernyős telefon a Samsungtól… no de mire is lehet még használni? Lássuk a következő videót.

2009. február 28.

Escape

Azt hiszem, ilyet nálunk nem nagyon lehet megvalósítani, legalábbis ilyen tömeges szinten. Kíváncsi lennék, hogy a nyugatiban milyen reakciója lenne egy hasonló zenés-táncos flashmobnak. Az emberek talán csak bámulnának.

2008. november 17.

index best

A múlt hét legjobb index.hu cikk idézet a következő:

A tervek arról szóltak, hogy Gyurcsány Ferenc fél órán át beszélget négyszemközt szlovák kollégájával, aztán a delegációk közös ülést tartanak, másfél óra múlva, talán dél körül, ki is derül, mire jutottak.

Most a tartalmat félretéve mi úgy tanultuk, hogy ilyen szavakat nem szabad egymás mellett használni a médiában…

Hétvégén sikerült végeznem egy újabb projectel, ami ez az oldal lenne.
A design már adott volt, ezért csak pár dolgot kellett módosítanom (pl. egyéni képek a fejlécben oldalanként), plusz sidebar, videóintegrálás, keresőbox, hírlevél stb.
Magyarul egy teljesen basic html oldalt kellett egy CMS rendszerre átültetni (pár módosítással) – ami változatosság kedvéért WordPress (igen, a WP képes erre).

2008. október 27.

Logóváltás

A Pepsi megint ugyan abba a hibájába esik, mint pár évtizede.

Pepsi

2008. szeptember 30.

Reklám

Ma találtam egy nagyon kreatív reklámot, ami a Youtube-ot használja ki – egy videóval össze lehet omlasztani (szó szerint) az egész Youtube oldalt. Érdemes ránézni. A megtekintéshez Flash player szükséges.