T-Mobile flashmob
Azt hiszem, ilyet nálunk nem nagyon lehet megvalósítani, legalábbis ilyen tömeges szinten. Kíváncsi lennék, hogy a nyugatiban milyen reakciója lenne egy hasonló zenés-táncos flashmobnak. Az emberek talán csak bámulnának.
Szalagavató 2.
Megvolt a 2. szalagavató. Tánc, tánc, fájó térd. Most ébredtem az előbb, tiszta szilveszter hangulatom van. Bepótoltam pár régóta igérgetett táncot, volt olyan is, hogy külön, elvonultunk és táncoltunk, majd azon kaptam magam, hogy a szülők ott vannak körülöttünk, és fotóznak minket. Na, oké :)
Legjobb elfoglaltság talán az volt, hogy egy bizonyos lány elől menekültünk – egy lány keményen rám van kattanva múlt szalagavató óta (levakarhatatlan!). Ez a menekülés eredményesnek bizonyult. Még hátravan pár szalagavató – ja igen, megszóltak már, amikor a 4. üveg ásványvíz volt a kezemben, hogy miért nem iszok alkoholt.. ez az én formám :)
Érdekes volt az is, hogy már kb. két hete úgy készültünk erre a szalagavatóra, hogy “lehethogyverekedés” lesz, és fizikailag készítettük fel erre magunkat. Szerencsére nem került erre sor, hiába, a srác akit lehet, hogy le kellett volna állítanunk, lelépett és nem csinált olyan nagy zűrt maga körül.
Zsófinál látom most, hogy MSN-re ki van írva a tegnapi buli élménye :P – no de, jó volt az övé is (főleg, hogy ő hívott meg minket :))
Szalagavató
Tegnap este megvolt számunkra az év első szalagavató bulija. Ez azt jelentette, hogy 18 órakor megjelentünk a helyszínen, jól éreztük magunkat.. és hasonlók :) Volt aki keményen megjegyezte, hogy élmény velem körbemenni, mert – ahogyan az utcán sétálva – itt is folyamatosan ismerősökbe akadok, és idejönnek köszönni, leállunk egy kicsit beszélgetni. Táncban is volt részem – úgy néz ki jó ötlet volt a Justin Timberlake stílust követni, azaz öltönyhöz Adidas cipőt húzni. 1. nagyon kényelmes, 2. nagyon jól mutat
Csak ennyi kell ehhez. No meg lányok, akiket fel lehet kérni táncra.
LOST
Úgy tűnik, szinte minden csatornán véget ért a Lost 3. évadja. Bevallom, szívemhez nőtt ez a sorozat, mert nem egyszerűen le tud kötni, hanem teljesen elgondolkoztat, hogy mi miért is volt benne. A 3. évad utolsó része persze rengeteg rejtett motívumot rejt, amit szerintem a nagy fanok észre is vettek (azt hiszem erről már írtam). Ma a junkie-n ráakadtam egy nagyon jó Lost promóra. Ez konkrétan az angol Channel 4 számára készült – megjegyzem, nagyon hasonlít az amerikai promók nagy részéhez, ahol olyan dolgokat tesznek meg a karakterek, persze művésziesen, amit máshol nem nagyon láthattunk. Ebben az esetben ez a táncos jelenet. Nekem a kedvenc jelenetem/karakterem benne Claire, amikor tánc után (ki van festve, és elmosódott a festék egy kicsit) leül a repülőgép roncsához, ami lángol.
jumpstyle
Pár videóklipet megnéztem, amelyeket még nem adnak nálunk – saccolva még 1 hónap kell, míg nálunk ilyeneket fognak adni. A lényege a táncolós-ugrálás. Nekem tetszik, igaz, nagy haszna nincsen, de jól el lehet vele szórakozni.
Csak jó pattogós zene, kedv, és kitartás kell hozzá. Ez a holland TMF zenetv pályázata.. szerintem, ha ügyesek vagytok, ti is nevezhettek.

Egy hozzászólás